Kelletlen dolog az embernek önmagáról írnia. Egyrészt nehéz is összefoglalni pár mondatban, hogy mit is csinál valaki, vagy úgy egyáltalán, hogy kik is vagyunk pontosan. Másrészt pedig sem nem akarja az ember lejáratni magát, sem túldicsérni.
Családtagoktól, ismerőseimtől és közeli barátaimtól is néha megkapom azt a kérdést, hogy mit is csinálok én? Hogy mi is az az anglisztika pontosan? Az után azonban, hogy ez a kérdés elhangzik, persze azonnal érkeznek a mindenféle érdekes kommentek is. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy mielőtt nyitnám a szám a nyelvem hegyén lévő válasszal, a megfejtés már valójában megtörtént.
Az egyszerű embernek az a szó, hogy anglisztika semmit sem mond. Az még megvan, hogy angli- az valami angol. Tehát angol nyelvvel foglalkozom. De hát mit is lehet az angol nyelven tanulni az egyetemen? Vagy, hogy lehet ezzel dolgozni egyáltalán? Egen, az élet nagy rejtélyei… Ezekre nem is lehet pontos választ adni valójában. Sokan arra a következtetésre jutnak, hogy ha angol, akkor valószínűleg az ember, aki anglisztikát tanul vagy azzal foglalkozik, az biztosan csak tanár lehet. Pontosabban egy nyelvtanár. És persze egyből érkezik is a megjegyzés, hogy minek kell ennek mindenféle buta neveket kitalálni.
A közhiedelem szerint az, aki anglisztikával foglalkozik, az naplopó. Nem kutat, nem dolgozik. A tanulás az igazából csak naplopás. Olyan szó nincs is, hogy nyelvészet. Egyrészről valami vagy nyelv vagy nem, másrészről valakinek vagy van esze vagy nincs. Egyáltalán mit is jelent az, hogy ’észet’? Ilyen toldalék vagy képző, szó meg úgy egyáltalán nem is létezik a világon, főleg nem a magyar nyelvben. Amúgy is azzal kéne foglalkozni, hogy magyarul beszéljünk, meg esetleg írjunk, ha nagyon muszáj, mert azt a világon mindenki tudja, hogy a magyar nyelv a legszebb a kerek-egész világon. Mindenki tudja, hogy az angol nyelv az egyszerű, nem lehet olyan szép dolgokat írni angolul. Ez semmiféleképp nem egy szubjektív dolog, ez az objektív valóság; tények, és erről nem lehet vitatkozni!
Na már most, azt tudni illik, hogy az ha valaki tanul, vagy az ha valaki mondjuk távmunkában otthonról dolgozik az egyenesen azzal egyelő, hogy ráér mindenkinek segíteni. Ez abból következik, hogyha valaki otthon van, akkor ugye nem lehet dolgozni. Tehát mindenféleképpen ráérek, mert mindenki más ugye megszakad a munka alatt és persze mivel ők nem feltétlenül vannak otthon, így minden problémájuk nagyobb, mint az, hogy nekem valami dolgom van.
Az is köztudott dolog, hogy mentálisan nem lehet elfáradni. Gondoljunk csak arra, hogy a nyolc osztályt is azzal teljesítjük, úgy önmagában, hogy csak bejárunk – bejárkálunk, meg mellesleg néha foci helyett megírjuk azt a pár leckét. A stressz, meg a kiégés is csupán valami kitalált dolog. A normális emberek ezeket megoldják a kocsmában vagy valami egyéb függőségen keresztül. A szüleink, nagyszüleink, illetve úgy általánosságban az előző generációk mindenféle szerekkel megfűszerezve, bódult állapotban leélve egy egész életet szépen megoldották ezeket a problémákat, vagy ha épp olyanjuk volt hazamentek és levezették a felgyülemlett feszültséget egy kis családon belüli erőszak keretei közt.
Meg is kaptam legutóbb a magamét. Történt ugyanis, hogy egyik nap, mikor épp nagy erőkkel dolgoztam egy fordításon, aminek a határideje aznap este volt, egyszer csak megszólal a telefonom. Látom, hogy keresztapám az, nem igazán szokott hívni így a hét közepén, de persze, mint szerető rokon felvettem a telefont. A helyzet a következő volt: el kellett volna mennem érte, mert az egyik kocsmából nem volt kedve átsétálni a másikba. Ez egy olyan világrengető dilemma és probléma volt, melyet én nem tudtam még csak felfogni sem. S így, mivel én otthon vagyok, és nyilván ráérek, nekem jutott ez a magasztos feladat. Én azonban mit sem tudtam arról, hogy amit én csinálok az nem munka, így megmerészeltem neki mondani, hogy jelenleg nem tudok segíteni neki, mert hát nem érek rá. Ugye határidős munka, meg ilyenek… De én ezt nyilván nem tudtam, akkor még fogalmam sem volt az egyszeri ember mindennapi kálváriájáról. Ezért meg is kaptam a magamét a telefonban. És úgy gondolom meg is érdemeltem a tudatlanságom miatt.
Úgy is van. Igazat kell adjak az alkoholista keresztapámnak! „Az nem munka. Az nem munka. Hát mi az? Nem munka. Ülsz a gép előtt, pötyögsz a billentyűzeten. Meg az egyetem, hát tanulás, abba nem lehet elfáradni. Hát mi az? Az nem munka!” Nem valóban nem az. Az agy az nem egy izom, hogy elfáradjon. Nem fáj, mikor túlterheled. Meg hát nem kint az időjárásnak kitéve kell dolgozni. Igazából elolvasni több száz oldalt, aztán az olvasottakat megérteni és emlékezni rájuk az nem munka. Abban nem lehet elfáradni. Hiszen az olvasás az szórakozás. Hiszen én vidulni járok az egyetemre, meg az állítólagos munkahelyemre és olyan életutat választottam amiben jól érzem magam, de hát akkor az nem is lehet munka.
„Tanulni, hát mi az mán’?” Hangzott az ominózus kérdés, így folytatta. „Az olyan, hogy leülsz, megcsinálod a leckét, azt kész. Én is kijártam a nyolc osztályt, meg a szakmunkás képzőt is.” Hát igen, valóban. Az egyetem nem is különbözik az általános iskolától valójában. Igazából itt se csinálom meg a házit, meg anno ott se készültem semmit. Egyáltalán nem feltétele a diplomának semmi nemű kutatás vagy órákon át tartó tanulás. Végül is több száz oldalt elolvasni az gyerekjáték, csupán szórakozás.
Mint ahogyan az világosan látszik ebből az írásból is, az anglisztikáról úgy önmagában nem is lehet beszélni. Kezdjük ott, hogy amint azt már mondtam, ez nem is egy valós szó. Ugye a nyelvész az ilyen szavakon gondolkodik, így hát nagyon valószínű, hogy ebből is ered ez a szó. Ilyen tudomány igazából nincs is, mivel ez nem matek, még csak véletlenül sincs semmi köze hozzá. Meg hát alapjáraton semmilyen fizikai tevékenységhez – amolyan munkához – sem köthető. Az ember az agyával nem dolgozhat, az is köztudott dolog, hogy az csak kitölt egy űrt, sok embernél pedig még azt sem. Tehát nem más, mint egy haszontalan valami. Szóval az, ha valaki mondjuk, angolról fordít magyarra, vagy vice-versa, az csupán bohóckodás.
Önmagában bölcsészethez köthető tudománynak tartják egyesek, főleg azok, akik ebben tevékenykednek. Az egyszeri embert viszont nem lehet ilyen flancos szavakkal átverni. Tisztán és világosan látszik, hogy ennek a tevékenységnek semmi köze nincs bárminemű kultúrához, történelemhez, úgy önmagában az angol nyelvhez, az meg végképp kizárt, hogy a nyelvészethez, vagy úgy általánosságban bármilyen más tudományághoz kötődne. Bonyolult kérdés ez nagyon. Megmagyarázhatatlan jelenség.
Az emberek Magyarországon nagyon szépen beszélnek több nyelven is. Tulajdonképpen nincs is semmi szükség a nyelvi szakemberekre. Akkor is lenne mit nézni a televízióban, ha éppen az nem magyarul lenne. Nem mintha a magyar szavak jelentése olyan nagyon meghatná a nézők többségét. Tulajdonképpen nem is foglalkoznak vele. A mozgókép pedig egy csodálatos dolog. Hang nélkül is élvezhető.
Az egyik barátom foglalta össze jól a kérdést, hogy valójában mit is csinál az, aki anglisztikával foglalkozik: csupán valamiféle bölcsész huncutságokat csinál. Nincs is mit hozzátenni igazából. Semmi fontosat, semmi értelmeset nem csinálok. Pötyögök itt össze meg vissza a billentyűzeten. Most is csak pazarlom a tintát, meg a lapot. Tulajdonképpen felesleges az egészre időt szánni. Nem kell ezt túlgondolni.
Szóval, ha kérdezik, majd ezt írom-mondom: valami bölcsész huncutságokkal foglalkozom, ami nem is igazi munka.